Keresés:
PÁLYÁZATI KIÍRÁS DEMONSTRÁTORI MEGBÍZÁSRA
2017.08.22

 

PÁLYÁZATI KIÍRÁS DEMONSTRÁTORI MEGBÍZÁSRA

A 2017/2018. TANÉV I. FÉLÉVÉRE

A VÁLLALKOZÁS ÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK INTÉZETI TANSZÉKRE

 

Tanszékünk a vállalkozástan, a menedzsment különböző területeihez, valamint az emberi erőforrás menedzsmenthez kapcsolódó témakörök oktatásával, kutatásával foglalkozik.

A DEMONSTRÁTORI MUNKA

  • Olyan hallgatók jelentkezését várjuk, akik elszántak, tehetséget éreznek kreativitást és kitartást igénylő kutatói és esetenként adminisztratív, szervezési feladatok ellátásához. (Adminisztratív feladatok a tanszék működése során bizony gyakran adódhatnak (fénymásolás, stb.), ezért demonstrátorainktól elvárjuk, hogy szükség esetén a nem szakmai feladatok ellátásában is segédkezzenek.)
  • Angol nyelvtudás (nem feltétlenül nyelvvizsga, de nyelvtudás) a pályázás feltétele!
  • Meggyőződésünk, hogy az intézetünkben demonstrátorként dolgozó hallgatók egy igazi alkotóműhely tagjaivá válhatnak, sok segítséget kaphatnak szakmai ismereteik elmélyítéséhez, illetve üzleti életpályájuk megkezdéséhez

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

1.    Demonstrátori megbízást az a hallgató kaphat, aki a 2016/2017. tanévben BA képzésben II. vagy III. évfolyamra vagy MA/MSc képzésben I. vagy II. évfolyamra jár; és

2.    akinek tanulmányi eredménye a pályázat benyújtását megelőző utolsó aktív félévben legalább 3,00 volt.

3.    A pályázó nem állhat fegyelmi, büntető, szabálysértési eljárás alatt.

4.    A megbízás nyilvános pályázat útján nyerhető el.

5.    A pályázatot elektronikus formában a kovacs.brigitta@uni-bge.hu e-mail címre és 1 nyomtatott példányban a tanszéki titkárságon (A117) kell benyújtani legkésőbb 2017. Szeptember 14.15.00 óráig

6.    Meghallgatások tervezett időpontja: 2017. Szeptember 18-22.

7.    A pályázat kötelező tartalmi elemei:

  • szakmai önéletrajz (igazolványképpel), amelyben ki kell térni a pályázó eddigi szakmai eredményeire (pl. tanulmányi verseny, korábbi demonstrátori tevékenység),
  • motivációs levél, melyben a hallgató szándékait és elképzeléseit vázolja,
  • az utolsó aktív félév tanulmányi átlaga.

 

Budapest, 2017. augusztus 22.

 

Dr. Németh János Pál                        Dr. Csillag Sára

Intézetvezető                                             Tanszékvezető                                                                             

 

 


Hírek

Hírek

Mandátuma lejártával leköszön rektori tisztségéről Sándorné dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) rektora. A posztot 2007 óta betöltő felsőoktatási szakember vezetése alatt a korábbi Budapesti Gazdasági Főiskola...

Solution by Sense/Net | Powered by Sense/Net ECM