Keresés:
Események
«2020. január»
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Német Szakmai Nap

A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának Német Tanszéki Osztálya 2013. november 18-án „Tag der deutschen Sprache, Wirtschaft und Kultur” címmel rendezte meg hagyományos Német Szakmai Napját. A rendezvény fő céljának tekintette, hogy különböző versenyekkel lehetőséget adjon a hallgatói aktivitás, kreativitás kibontakozásának. Ennek eredményeként a fotó-, a plakát-, a prezentációs- és a szakfordítási, továbbá a süteménysütő versenyen 29 produkció nyert oklevelet és könyvutalványt. Nagy érdeklődés kísérte az első évfolyamos hallgatói csoportok vidám, német nyelvű bemutatkozását, valamint az interkulturális kvízt is.

A rendezvény másik célja az volt, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek egy-egy vállalat életébe. A meghívott előadók – Dr. Kramm György (fejlesztési tanácsadó, FÉMALK ZRT.), Nagy Diána (Senior Recruiter, SAP Hungary Kft.) és Robert Somogyi, címzetes főiskolai docens (vezérigazgató, World of Luxury zRt.) – azonban nem csak a cégvilágba nyújtottak betekintést, hanem rávilágítottak arra is, milyen szakmai és nyelvi követelményekkel kell szembesülniük a friss diplomásoknak a munkaerőpiacon. A rendezvény kísérő programjaként az érdeklődők ezúttal a budapesti Goethe Intézet „Környezetvédelem Németországban – fenntartható fogyasztás” című vándorkiállítását tekinthették meg.

A német szakmai naphoz kapcsolódóan a Német Tanszéki Osztály oktatói és az érdeklődő hallgatók délután a BGF és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara közös rendezvényén vettek részt, amelyre „40 éves magyar-német diplomáciai és gazdasági kapcsolatok: Eredmények és távlatok” címmel került sor a BGF Markó utcai aulájában.


Solution by Sense/Net | Powered by Sense/Net ECM