Keresés:
Események
«2020. november»
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30

Gundel Ferenc születésének 100. évfordulójára emlékeztünk - Csizmadia László előadása
2017.03.30

Megemlékezés GUNDEL FERENC születésének 100. évfordulóján.

Az a megtiszteltetés ért, hogy Feri bátyám születésének 100.évfordulója alakalmából szervezett konferencián az Ő emberségére, szakmai tevékenységére, példát adó személyiségére emlékezhetem. Teszem is ezt annál inkább, mert az én vendéglátós felkészültségemnek ő volt az elindítója 1958-ban, a Nemzeti szállodában, de majd erről később beszélek.

Gundel Ferenc 1917. február 15-én látta meg a napvilágot Budapesten. Gundel Károly és Blausutigh Margit 6. gyermekeként. Az evangélikus édesapa, reverzálist adott feleségének és az Isteni gondviselésben bízva 13 gyermeknek adtak életet. Így Feri bátyám a nagycsaládban, gyermekkorában megszokta az alkalmazkodást, amely végig kísérte egész élete során. Az apai házban, a családból hozott szakmai és emberi nevelésnek szelleme megalapozta Gundel Ferenc további életét. A vendéglátást szolgálatnak tekintette, mint ahogy édesapja a „Vendéglátás Mestersége” c. könyvében is így ír a szakmánkról:” El kell telve lennünk a szolgálat eszméjének a magasztosságától és attól a hittől, hogy az emberi életnek a legmagasabb értéke az a munka és szolgáltatás, amelyeket mások javára végzünk” A Gundeleknél az emberszeretet, a vendégszeretet volt az alapja minden tevékenységüknek. Ez sugárzott Gundel Ferencből is.

Általános, azaz elemi iskoláit Tatán végezte, majd az Alkotmány utcában működő Felsőkereskedelmi Iskolában érettségizett. Akkor még nem sejthette, hogy egyszer itt fog tanítani.

Mivel diákkorában is látszódott már, hogy a vendéglátás érdekli, édesapja külföldi tanulmányútra küldte. Így a 30-as évek vége felé Lyonban ismerkedett a francia konyhával, majd Berlin következett, ott az Adlon szállodában dolgozott 3 hónapot és végezetül Londonban a Carlton Hotelben töltött el 4 hónapot. Így szakmai- és idegennyelvtudása gyarapodott, amit későbbi életében és megbízásai során használni tudott.

Munkahelyeit felsorolni is alig-alig lehet. A család által bérelt Gellért Szállóban kezdte, mint üzletvezető, majd az államosítás után is egy ideig ott dolgozhatott 1949 őszéig, majd két hónapot a pécsi Nádor a szállodában, mint üzletvezető tevékenykedett. Ezután egy rövid ideig a budapesti Bristolban, egy-két hónapig alkalmazták. Ezután egy ideig szinte, „lefokozva”, márciustól májusig, a Tejvendéglőbe dolgozott. Májustól júniusig a Borostyán vendéglő volt a következő állomás.

1952 júniusában, Sztálinvárosban igazgató helyettesi állást kapott, de innen következő év márciusában „osztályidegen” felkiáltással kitiltották a szocialista városból. Ezután, mint segédmunkás volt kénytelen dolgozni az ÉM. Vízvezeték és Fűtésszerelő vállalatnál

1953 augusztusától – mint egy csendes rehabilitáció kezdődött meg életében, – és a Nemzeti Szállóba került kezdetben üzletvezető helyettesnek, majd üzletvezető, és a 17. év után, mint üzletigazgató, hagyta ott a nemzeti szállodát, majd 1970-től a Pannonia Vállalat vezérigazgatójának lett a szakmai tanácsadója.

Az 1956-nak köszönhetően, az illetékesek felismerték, hogy a vendéglátás szakember utánpótlásának több mint 10 évi kimaradását, képzések beindításával sürgősen meg kell kezdeni, pótolni kell. Így 1957-ben, a Miksa utcában, elindították az érettségizettek, másféléves szakképzését, mind a négy alapszakmában. Ugyancsak elindították a Huba utcában a technikumot, ahol az oktatáshoz régi szakemberekre is szükség volt. Így kérték fel Gundel Ferencet is, hogy tanítson másodállásban a technikumba. A technikum vezetése, mivel többségében tapasztalt szakemberekből állt, felismerte, hogy csak akkor lesz eredményes és hatékony a képzés, ha üzemi gyakorlatot is beiktatnak a képzésbe. Így került sor 1958-ban, hogy a Nemzeti Szállodát a technikumosok gyakorló helyévé tették. (Véleményem szerint ez volt a legsikeresebb közép szintű szakképzésünk.)

Ez engem is személyesen érintett, mivel 1958. augusztus elején léptem be a Nemzeti Szállodába érettségizett szakácstanulónak. Közben végeztem nappalin az egyetemet is. Első igazgatóm Gundel Ferenc lett. Kedvesen fogadott és elbeszélgetett velem terveimről. Nagyon érdekelte, hogy egy joghallgató miért akar vendéglátós lenni?

Sajnos mikor kiderült, hogy a technikus diákok idejönnek gyakorlatra, akkor, mivel a konyha kicsi volt, el kellett volna jönnöm. Más szállodába helyeztek volna át. Gundel urat kérleltem, hogy ne küldjenek el, mert én már annyira megszerettem, a Nemzetit. Akkor az igazgató úr kitalálta, hogy egy módon maradhatok, ha átmegyek felszolgáló tanulónak. Természetesen ezt is örömmel vállaltam, csak hogy a már megismert jó közösségben maradhassak. Nem bántam meg, mert sokat tanultam, gyakoroltam és olyan vendégkört ismerhettem meg, többek között, mint a Nemzeti Színház akkori, híres színészeit.

Egyre nagyobb szükség volt az országban a régi, tapasztalt szakemberekre. Így amikor 1963-ban megkezdték az Alkotmány utcában az érettség utáni Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari szakképzést, amelynek első dékánja dr. Ketter László volt, azonnal felkérték Gundel Ferencet másodállásban a Vendéglátás szervezése tanszéken tanításra. Majd nem sokkal később, a főiskolává alakult intézmény már főállásba vette át, és 1968-tól docens lett. Ekkor kerültem én is oda, a Hungarhotels egri önelszámoló egységének igazgató székéből, docensnek. Kollegák lettünk, a tanítvány és a mester. Mindjárt az első két hónapban Feri bátyámat is helyettesítenem kellet, mert a kórházban éppen akkor végezték a szürke-hályog szemműtétjét. Heti 20 órát kellett tartanom Vendéglátás Szervezésből és Szállodaismeretekből. A műtét sikerült és Feri bátyám visszatért. Szinte minden héten találkoztunk. Sok szakmai találkozón is együtt vettünk részt. Sokat beszélgettünk a szakmáról, a múltról. Sőt sok szakmai versenyen zsűriztünk együtt. Ő sok szakmai kiállításnak volt szervezője is.

Szívesen részt vett a felsőfokú képzés keretében a külföldi egy-egy hónapos gyakorlatra menő hallgatok kisérésében, felügyelésében. Így járt Pöstyénben, Lipcsében és Londonban is.

1969 szeptemberétől, főiskola lettünk. Együtt élveztük az új tanszékvezető újításait. Nagy érdeklődéssel hallgattuk a hálótervezés teafőzésre ráhúzott példáit. Szerencsére a szakmai tárgyakat mi, a szakmai gyakorlatban is jártasak, oktattuk továbbra is.

Feri bátyám, a nappali tagozat mellett az estin és a levelezőn is oktatott. A hallgatók nagyon szerették. Sok, a tanulmányokat befejező záró dolgozatnál sikeresen működött, mint kunzulens vagy opponens. Mindég számítani lehetett rá. Sok szakmai problémát megbeszéltünk. Egy-két Ínyenc klubra is eljött. Ilyenkor nem maradhatott el a kisfröccs vagy a hosszúlépés. Ezek voltak a kedvenc italai.

Nagyon sokoldalúan felkészült és használható ember volt. Ezt a Pannoni Vendéglátó Vállalt ki is használta, amikor külföldi üzleti tevékenységeiben, Gundel Ferencet bízta meg azok vezetésével. Így sikeresen járt 1963-ban Londonban és Münchenben, majd 1964-ben, két alkalommal is Manchesterben. 1965-ben megint Londonba találjuk. A Pannonia grazi vásári megjelenéseit, 1968-tól, több alkalommal is Gundel Ferenc üzletvezető nevével fémjelezték. Ezeken kívül a Pannonia külföldi, rövidebb ideig tartó megjelenésiben is nélkülözhetetlen volt Gundel Ferenc. Többször járt Rómában, majd Belgrádban, Ljubljanában, Salzburgban, Aachenben, Párisban, Baselben, sőt egy félévet Barcelonában is töltött. Azt mondhatjuk, hogy szinte egész Európában, sikeresen képviselte a Gundel szellemű magyar vendéglátást, annak megjelenését.

Szinte minden szakmai civil szerveződésnek tagja volt. Többek között a magyar Szakácsok és Cukrászok Szövetségében alapítóként aktív vezetőségi tag volt, majd a Szövetségnek örökös tagja is lett.

Sokoldalú felkészültségét, sok-sok gyakorlati tapasztalatát nemcsak előadásaiban, óráin adta át diákjainak, hallgatóinak, hanem hihetetlen széleskörű szakírói, lektori és szerkesztői tevékenységet folytatott 1962-től kezdődően. Szinte felsorolni is nehéz lenne azt a sok szakirodalmat, amiben ő, mint szerző, szerkesztő vagy lektor ne szerepelne. Sokszor több neves szakemberrel, mint Venesz József, dr. Borda József, dr. Ketter László, dr. Sándor László, Gundel Imre, Zalán Lipót, B. Szabó Zoltán, dr. Gyöngyösi Istvánné, Balogh Kálmán, Benke László együtt dolgozott. Nekem is szerencsém volt, amikor több szakmai munkámat lektorálta.

Széleskörű szakmai tudására, szakmai szakértésére a szállodatervezők, sőt a film gyártók is számíthattak. Aki hozzáfordult segítség kérőleg soha sem ment el üres kézzel.

Magán életében is meglátszott az otthonról hozott alap, a neveltetése, gyermekszeretete. 1940-ben megnősült. Feleségével, Székelyhidy Máriával, 5 gyermeknek adtak életet. 1941-ben János, 1943-ban Márta, 1944-ben Ilona, 1948-ban Gábor és 1954-ben Tibor született. Ma már 9 unokának és 11 dédunokának örülhet odafentről nézve. A sors úgy hozta, hogy elvált, és 1958-ban Kennedy Máriát vette feleségül, de gyermekeiről mindég szerető apaként gondoskodott, amiben Mária asszony is partnere volt.

A háború őt sem kímélte. Kétszer is behívták, aminek a vége, hogy 1945 januárjától 1947. júliusig, hadifogoly volt.  A megpróbáltatások egészségét sem kímélték, a korházi kezeléseket, egészen a vésőkig, nagy türelemmel viselte.

Feri bátyámat mindenki szerette. Visszaemlékezem 1977-re, mikor széles szakmai körben ünnepeltük meg, egy díszvacsora keretében, a 60. születésnapját. Egy-ketten rövid köszöntések keretében méltattuk addigi élettét.

Venesz Józsefet, első tanszékvezetőjét idézve: „Gundel Ferenc úgy élt ebben a szakmában…, hogy mindazt, amit csinált a szakma érdekében, azt kiválóan végezete. … akár a gyakorlati munkában, akár oktatási tevékenységében, akár a szakirodalomban, megbízható, precíz pontossággal, a tudása teljes birtokában adta és nyújtotta az emberiség javára” …   Venesz kiemelte, hogy „Nemcsak, a szakmai tudás nagy érték, ami benne rejlik, amelyet nyújtott barátainak, kollegáinak, hanem az az emberi sok jó tulajdonság, amelyet érezhettek munkatársai, barátai, és amelyek oktatási tevékenységében is megnyilvánultak.”

Rózsahegyi György megemlékezésében, a méltatásokat még két dologgal egészítette ki, mondván: „Amikor hallottam, hogy Feri barátunk mindég lelkiismeretesen, pontosan, kifogástalanul végezte a munkáját és ez így is van, még szeretném azzal kiegészíteni, hogy munkájára az volt a jellemző, hogy globális volt. Nem csak azt a munkát, ami éppen a feladata volt, hanem mindég az egész szakmát nézte… beszélgetéseinkben mindég benne volt a reszkető féltése a szakmának, az egész szakmának.” Rózsahegyi hangsúlyozta: „hogyha véletlenül nem Gundelnek születik, akkor is egy jó szakemberré vált volna”, majd a gondolatot folytatva mondta, hogy a sok méltatlan elbánás ellenére „azt a józan, becsületes emberi hozzáállást, ahol teljesen érdektelen volt az őt ért sérelem, és mindég csak a munka, a szakma volt előtérben, azt gondolom, hogy alá kell húzni.”

Én is, Tanszékünk nevében, de személyes tapasztalataimról beszéltem akkor, röviden. Kihangsúlyoztam, az akkor már 19. éves személyes kapcsolatunkra hivatkozva, hogy ”mindég előttem lebeg az a példamutató önfegyelmezésed, önfegyelmed, ahogy élsz, az a segítőkészséged, fáradhatatlanságod és példás szakma szereteted.” Már akkor úgy éreztem,” hogy mindannyiunk számára és jövőbeni tanítványaid számára is, mindenkor egy élő példakép leszel ezen a területen.” Ez ma már - mindnyájunk előtt - egyértelmű!

A negyven évvel ezelőtt elhangzott köszönetéből idézem fel szavait, hogyha ma már személyesen nem lehet jelen köztünk, még is hallgassuk meg vélekedését önmagáról és a szakmáról.

 

Gundel Ferenc, a 60. születésnapi vacsoráján többek között azt mondta, hogy „ A 60-as évforduló furcsa az ember életében. Azt szokták mondani, nyugdíjba megy. Tulajdonképpen nem arról van szó, hogy az illető visszavonul remeteségbe. Csupán arról, hogy nem egy vállalat fizeti, hanem a nyugdíjintézet és éppen úgy dolgozik tovább, ha szereti a munkát, szereti a szakmáját. Ez a munka pedig nem más, mint egy hívatás érzet, amely magától adódik, magából fakad, és ami megkönnyíti, széppé teszi, bearanyozza tulajdonképpen mindazt, ami a munkával együtt jár: bajt, lemondást, gondot, problémát.

Az, aki azt mondja, hogy születésem miatt könnyű nekem, könnyű volt leélni az életem, annak igaza van! Aki azt mondja nehéz volt nekem, annak legalább olyan mértékben szintén igaza van! És miért? Azért, mert aki azt mondja könnyű volt nekem, annak azért van igaza, mert kevesen büszkélkedhetnek olyan Édesapával és Édesanyával, mint amilyen Édesapával és Édesanyával én büszkélkedhettem. Akik megtanítottak arra, hogy jobb becsületes utcaseprőnek lenni, mint becstelen királynak. Akik megtanítottak arra, hogy a mi szakmánk, akármennyire szidják, akármennyire pocskondiázzák, egy nagyon szép szakma, amiben az ember, embertársaiért dolgozik, amiben az embernek az az élethívatása, hogy a munkában, a családi, esetleg az anyagi gondokban elfáradt emberek szabadidejében egy kis mosolyt, egy kis örömet, egy kis élvezetet vigyenek bele. …

Hogy miért volt kevésbé könnyű? Egyszer a városligeti étterem egyik boxában, egy szakállas bácsi, Nádler Herbert, az állatkert akkori igazgatója, bemutatott egy, a társaságában lévő idősebb úrnak, akiről kiderült, hogy a hamburgi nagy állatkereskedés és álltakert igazgatója. Bemutatott azzal, hogy ez a fiú, Gundel Károly fia. Erre felállt az illető, kezet szorított velem és azt mondta: ”Őszinte részvétem fiatalember!” Mi az, hogy „őszinte részvétem”? Megrökönyödve ránéztem, mire ezt mondta: „Azért kívántam magának őszinte részvétet, mert egy ilyen híres embernek, mint Gundel Károly fiának lenni, egy borzalmas teher az ember vállán. Soha nem tud eleget nyújtani, soha sem tud eleget produkálni, mert a jót mindég természetesnek veszik, a legkisebb hibát is felnagyítják, és állandóan összehasonlításokat tesznek.”

Feri bátyám – folytatva beszédét: „…mindég azt vallottam, hogy egy cél van előttem, azt, hogy amennyire lehet a vendéget elégedetté tenni, kielégíteni, örömet szerezni neki, az igyekeztem becsülettel megcsinálni. És, hogy a sors mégis úgy hozta, hogy amellett, hogy örök életemben a jó öreg korcsmáros fiának éreztem magam és az volt életcélom, hogy hivatásomnak eleget tegyek, még is úgy éreztem, hogy hagyjam a vendégeket egy nagyobb cél érdekében, és félig-meddig oda kell, adjam magam a katedrának. Először tanfolyamokon, azután a technikumban, majd a felsőfokú szakiskolán, illetve a főiskolán tanítottam, oktattam. Miért? Mert nincsen olyan kormánykitüntetés, ami felérne azzal, amikor az ember azt hallja 10-15-20 év múltával a volt tanítványaitól, amikor Feri bácsi azt mondta nekünk, hogy ….” Igen, ha ma körül nézünk a szakmánkban, széles körben találkozunk volt tanítványaival.

Azt hiszem, hogy méltán mondhatom, hogy Gundel Ferenc nem hozott szégyent családi nevükre. Sőt azt tovább öregbítette. Ma már nemcsak az apai-Gundel családról, hanem egy szakmai- Gundel-családról beszélhetünk, és ez elsősorban Gundel Ferenc érdeme.

 


Solution by Sense/Net | Powered by Sense/Net ECM