A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Vállalkozás- és Gazdálkodástudományi Doktori Iskolája olyan tudományos szakembereket képez, akik képesek a gazdaság és az üzleti világ összetett kérdéseit tudományos igényességgel vizsgálni.
Doktori programunk a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén működik, kiemelt figyelemmel a vállalkozások és különösen a kis- és középvállalkozások működésének kutatására. Doktoranduszaink kutatásainak jelentős része valós gazdasági és szervezeti problémákból indul ki.
A doktori képzés 2026-tól megújult képzési struktúrával működik. A cél egy kutatásközpontú, rugalmas doktori képzés létrehozása volt: a kevesebb tantárgy révén több idő jut az önálló kutatásra és a disszertáció elkészítésére. A doktoranduszok munkáját tapasztalt témavezetők támogatják, miközben a doktori iskola kis létszámú résztvevővel és személyes szakmai műhelyként működik. A legfeljebb 4 éves doktori programban a hallgatók csak az első évben, és csak módszertani felkészültséget támogató tárgyakat tanulnak.
Nemzetközi tudományos közeg
A BGE Doktori Iskolája angol nyelvű programként működik, amelyben jelentős arányban tanulnak külföldi hallgatók, így a doktoranduszok már a képzés során a nemzetközi tudományos közösség tagjaivá válnak. Kutatásaikat konferenciákon és workshopokon mutatják be, valamint bekapcsolódnak a nemzetközi tudományos életbe is.
Akadémiai karrierút a doktori képzés mellett
A doktori képzés részeként a tudományos pálya iránt elhivatottságot érző magyar hallgatóinknak a BGE Akadémiai Karrierprogramot is kínáljuk, amely lehetőséget ad arra, hogy a PhD-tanulmányaik mellett egy tanszék munkatársaként is bekapcsolódjanak az egyetem oktatási munkájába versenyképes fizetés és kiszámítható életpálya mellett.
A programban részt vevő hallgatók már a doktori képzés ideje alatt tapasztalatot szereznek az oktatásban, miközben kutatói pályájukat is építik. Így strukturált és kiszámítható karrierutat kínál azok számára, akik hosszabb távon az akadémiai pályán képzelik el a szakmai jövőjüket. Már a jogviszony kezdetén min. havi bruttó 1,4M forintos díjazás, ami a 4 év során folyamatosan növekszik.
Kutatás és gyakorlat találkozása
A doktori iskola kutatásai jellemzően gazdasági és vállalati problémák megoldását célozzák. Hallgatóink többek között az alábbi témákkal foglalkoznak:
- vállalkozások és KKV-k működése
- szervezeti és vezetési dilemmák
- vállalati etika és döntéshozatal
- pénzügyi és gazdasági folyamatok
- családi vállalkozások és generációváltás
Doktori képzésünk támogatja az interdiszciplináris kutatásokat is, ezért a doktoranduszok gyakran több szakterület metszéspontjában dolgoznak.
Kinek szól a BGE doktori képzése?
A doktori iskola elsősorban az alábbi érdeklődők jelentkezését várja:
- frissen végzett mesterdiplomás hallgatók,
- gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberek, akik kutatással szeretnének foglalkozni,
- akadémiai pályát tervező diplomások, akik egy számukra fontos kutatási probléma megoldásában szeretnének elmélyedni.
Doktori programunk olyan elméleti, módszertani és gyakorlati tudást nyújt, amely értékes a felsőoktatásban, a kutatási szférában és az üzleti világban egyaránt.